Egy fiatal szülőpár keresett meg 7 éves, első osztályos gyermekük iskolai nehézségei kapcsán. A pedagógusok figyelemhiányos hiperaktivitás zavarra gyanakodtak, kérték a szülőket a kivizsgálás kezdeményezésére. A gyermek már 4 évesen részt vett - eltérő fejlődési üteme miatt - egy csoportos megfigyelésen, de az édesanya eredménytelennek és indokolatlannak ítélte azt, nem jártak tovább. Találkozásunkkor az édesapa az „elrontott nevelés” gondolatától szenvedett, az édesanya bármilyen diagnózissal együtt járó megbélyegzés miatt aggódott. Első lépésben a szülők stabilizálására fókuszáltunk. Átbeszéltük a neveléssel kapcsolatos aggodalmakat, megerősítettük a jó szokásokat. Az édesanya számos információt megtudott az előnyökről és hátrányokról, így kevéssé zárkózott el a diagnosztikus folyamattól. A szülőkkel folytatott megbeszélés és beszámolók kapcsán felmerült az autizmus gyanúja. A szülők a kezdeti kétségbeesés után rá tudtak hangolódni a kivizsgálásra. A vizsgálati behívóra való várakozás hónapjaiban számos eszközt vezettünk be és igyekeztünk a család igényeihez szabni a rendelkezésre álló lehetőségeket. A nehéz élethelyzet a párkapcsolatban is fennakadásokat okozott, amit közös munkával igyekeztünk gyógyítani. A kivizsgálás igazolta az autizmus tényét. A család tovább edukálódik a témában, hisz egy ilyen korú gyermek esetén a szűk család tudja a legtöbbet tenni a gyermek fejlődéséért. A gyermek mozgásfejlesztésre jár, ahol a szakemberrel való közvetlen egyeztetés segítette a csoportban való megfelelő elhelyezését és így a többiek által való befogadását is.
